1. Honlap címe   Kisregények

                               Gyilkos légy

Kora délután a férfi lecsatolta a Geiger - számlálóját, és óvatosan letette egy vastag, hivogató pázsitfolt mellett levő lapos kőre. Egy ideig még hallgatta a halk, egyenetlen háttérketyegést, aztán kikapcsolta az áramot. Csak azért nem érdemes kimeríteni az elemet, hogy hallja a kóbor kozmikus sugarakat meg az állandóan jelenlevő rádióaktivitást. Eddig nem talált semmi jelentőset, nyoma sincs urán ércnek. Legugolt, táskájából kicsomagolta az ebédjét. Jó étvággyal és ugyanakkor a szabad ég alatt élő emberekre jellemzően tisztán evett. Semmi szemetet nem hagyott maga után, és  amikor az utolsó falatot is lenyelte, a könyökére támaszkodva lehevert. Milyen jólesik, gondolta, ha egy ilyen vad vidéken megtett hatórás gyalogút után az ember végre megpihenhet. Amint ott feküdt a szeme hirtelen összeszűkűlt, s a pillantása egy ponton megállapodott. Épp az orra előtt, két ágacska és egy kis mohos kő között művészien szőt szálak csíllogtak, az óvatlan számára fenyegető kelepce, a halál hálója. Egy kiváló mérnök ösztönös alkotása, a szellőben lebegő szinte tökéletes spirál.  Kíváncsian tanulmányozta, egyre növekvő érdeklődéssel kereste azt a szálat, amely csak a két végén volt megerősítve, amely a háló közepén levő selyem párnácskábol felfelé, a kő egy kis hasadékába vezetett. Tudta hogy ott rejtőzködik a kelepce úrnője, ott kuporog egyik hátsó lábát primitiv távíródrótján tartva és várja azokat a hőn óhajtott rezgéseket, amelyek azt jelentik, hogy áldozata reménytelenül vergődik a ragadós szálak fogságában. Hátrafordította a fejét, és rá is talált hamarosan. A hasadék mélyén baljós drágakőként villogott a pók szeme. Igen, az úrnő otthon volt, és türelmesen várakozott. Az egész nagyszerűen működött, és a férfi a sok erőfeszítéstől, no meg a teli gyomrától kissé álmosan, eltűnődőtt az előtte lévő pici csodán, hogyan előzte meg sok - sok évszázaddal Eukleidész elméjét ez a pöttynyi protoplazma, ez a pontnál nem nagyobb fehér idegszövet, amely a pók agyát alkotta? A pókok ősi faj, és ez a spirál, amellyet meg sem lehetett volna különböztetni az ember kidolgozta pontok és vonalak finom absztrakcióinak csodájától, már korszakokkal azelőtt  ott lebegett a történelem előtti nyár szellőiben. A férfi hirtelen ismét felfigyelt, egy csíllogó, fémesen kék szinekben ragyogó drágakő telepedett le pontosan a hálóra. A kék dongólégy mintegy varázsütésre termett ott a semmiből. Különlegesen szép példány, állapította meg a férfi. Tökéletesen fomált, gyönyörű színű. Csodálkozva nézte a rovart. Hol marad a szokásos rémület, az örjöngő küzdelem, az ijedt zümmögés? Szokatlan közönnyel és magától értetődötten pihent ott, és ezt a férfi nem értette. A dolognak mégis lehetett valami ésszerű magyarázata. A légy valószinüleg beteg volt vagy hallódott. Ez a légy olyan természetellenesen csöndes volt, hogy a pók amelly észre sem vette pihekönnyű leszállását, ott álmodott tovább hűvős odújában. Aztán, ez sem kerülte el a figyelmét, a kék légy ostobán, heves, gyors mozdulatott tett, ugyanakkor rezegni kezdtek erős szárnyai, és fellhangzott egy éles hangú zűmmőgés. A férfi felsóhajtott, és kevésen múlt, hogy be nem avatkozott. Nem mintha jelentősége lett volna, mikor árulja el magát a légy. Lehet, hogy a pók ellenörző  körútja során talál rá, egyébbként a férfi, másokkal ellentétben, az ember hű barátjának tartotta a pókot, mint a fertőzéseket terjesztő rovarok fáradhatatlan gyilkosát. Neki aztán eszébe sem jutott, hogy megfossza a pókot az ebédjétől, vagy szétszaggassa a hálóját. Most azonban némán és sebesen a pók, egy golyó nyolc szőrős, mozgékony lábon, átsiklott lengő hálóján. Ismét lejátszódik az ősi tragédia, és a férfi sajnálkozó érdeklődéssel figyelte, hogyan következik be az elkerülhetetlen vég. Néhány centiméterre áldozatától a pók hirtelen megállt, és gyémántként ragyogó, lélektelen szemmel felmérte a helyzetet. A férfi tudta mi következik. Bármilyen nagy volt is a légy, a pók szinte semmibe vette, hiszen nincs se karma, se fullánkja, habozás nélkül be fogja keríteni, bepólyálja pókfonállal, aztán majd elhurcolja a kőhöz, a fészkébe, hogy ott ráérősen kiszívhassa. Ám a pók nem rohamozott vakmerően, inkább óvatosan közelített. Mintha kétségei, mi több, aggodalmai lettek volna. Gondot okozott neki, a légy különös mozdulatlansága. A férfi látta a tűhegyes rágószervek mozgását, és ez komikus módon arra a mozdulatra emlékeztette, amikor egy asszony határozatlanságában a kezét tördeli. Vonakodva kúszott előre. És úgy látszott, az alaposabb szemügyrevétel után megnyugodott, elfelejtette aggodalmát, megfordult, potrohát a mozdulatlan rovar felé tartotta. A férfi ekkor hajmeresztő, hihetetlen dolgot látott. Fémes villanást, mintha egy több darabból álló fénylő pálca nyilalt volna elő a légy fejéből, mint valami különös tőr. Úgy tört ki mint a villám pontosan eltalálva a pók lomha potrohát, és aztán sem tünt el, ott maradt, rémítő összeköttetést teremtve köztük. A férfi nagyot nyelt, egyre fokozódó hitetlenkedéssel. Egy kék légy, nem egyébb, mint egy dögszívó, jól fejlett szívó ormánnyal! Lehetetlen. A nyelve csupán egy elnyelő, nedvek felszívására alkalmas párna. De hát valóban csak egy légy lenne? A rovarok gyakran mimikrizik egymást, a férfi pedig ezekben a dolgokban már nem volt járatos. Nem, a kék legyet  nem lehet eltéveszteni, és ez igazi légy volt, vagy mégsem? A pók megmerevedett, amikor a különös lándzsa eltalálta. Azóta is merev volt és teljesen mozdulatlan. Dagadt potroha fokozatosan lappadt, amint a légy szívta belőle a nedveket azon a vékony, lüktető csövön át. A férfi most még közelebbről nézte, felemelkedett a térdére, és nagyon szerette volna, ha van egy nagyítója. Alaposabb vizsgálat után úgy látta, hogy az a szörnyű cső nem is a száj tájékárol jön ki, hanem a metszett szemek között egy apró, csapóajtószerű kis nyíláson át, amely olyan volt, mint egy félig nyitott ajtó. De ez lehetetlen! Meresztette a szemét, de csak azt látta, a félig nyitott ajtót. Ekkor a cső visszahúzódott, látszott, az ajtó becsukódik! A pók ott állt vékony lábain, összeaszva, mint valami szánalmas héj. A férfi egy dologban biztos volt, abban, hogy meg kell szereznie ezt a figyelemre méltó legyet. Lehet hogy egy új mutálódott faj, és a tudósok még nem ismerik. Szerencsére még a hálóban volt. Látszólag beleragadva, és nem segített rajta hogy megölte a pókot. A férfi ismerte a rugalmas szálak acélos szilárdságát, a szorosra tekert csavarmenetek tele roppant szívós gumival. Csak néhány rovarfajta, és azok közül is csak a legerősebbek képesek kitépni magukat. Nagyon óvatosan kinyújtotta a hüvelyk és mutató ujját. Csak vigyázva, el kell fognia a legyet, annélkül  hogy összenyomná. Ekkor félbe szakította a mozdulatát, már majdnem elérte a rovart, és erősen figyelt. Aggódott, és egy kicst félt is, mint a pók az imént. A kék potroh csúcsán ott lüktetett egy fényesenizzó pötty, amely még a tűző nap fényében is ragyogott. A foglyul esett rovar vékony, alig hallható síró hangot adott, mint egy figyelmeztetés, olyan volt. A férfinak hirtelen a világító bogarak jutottak az eszébe, de ennek nem volt köze hozzá. Izgatottan ismét előrenyúlt, de amint harapófogó szerű ujjai közeledtek, a légy lassan, fűggőlegesen fölemelkedett, úgy emelte föl a kifeszített szálakat, hogy már, már kúpot formált belőlük, és könnyedén lyukat tépet a hálóba. A férfi azonban résen volt. Begörbülő keze lecsapott a rovarra, a férfi elégedetten mordult. De a fogoly dühüdten zümmögött a tenyerében. A férfi örült, de öröme nem tartott sokáig, felüvöltött, amikor égető, éles fájdalom hasított bele érzékeny tenyerébe. Akaratlanul kinyitotta a kezét, kék elektromos sugárcsíkot pillantott meg, amikor zsákmánya felszárnyalt, és megcsíllant a napban. Egy pillanatra még látta a csíllogó szikrát, aztán eltünt. Keserüen, káromkodva megvizsgálta a sebet. lila volt, és már apró hólyagocskák keletkeztek rajta. Szúrásnak nyoma sem volt. Ez a valami nem használta fullánkját, mérget lövelt ki, vagy maró savat, nem tudta. A sérülés olyanformán fájt, mint az égési seb. A fene egye meg! Káromkodott, mert elszalasztott egy valódi felfedezést, talán egy, a tudomány számára még ismeretlen rovart. Ha egy kicsit elővigyázatosabb, sikerülhetett volna megfognia. Nehézkesen, bosszúsan, szinte mogorván állt fel, és vissza csomagolta az élelmiszer dobozát. A geigler- számlálóért nyúlt, bekapcsolta az áramot, lépett egyet a távolabbi sziklák felé, és megdermedt. A gyönge háttérzajokat elnyomta egy valóságos űvöltés, egy elektroníkus lavina, amely csak egyet jelenthetett. A férfi ott állt, bámulva a füves dombocskát, a fejét rázva, teljesen összezavarodva. Homlokát ráncolva tette le a számlálót. Amint visszhúzta a kezét, az örjöngő zaj abbamaradt. Ekkor ijedt értelem csíllant meg a szemében, a sebesült kezét kinyújtva közeledett a műszerhez. A számláló tombolni kezdett, halálos sugárzást jelzett.

Vége.