1. Honlap címe   Kisregények

                              Harc a dzsungelben.

A háború már évek óta folyt. A katonák nem mehettek eltávozásra, körbe voltak zárva. Sok nős ember volt köztük, hiányolták a feleségüket. A technika már olyan fejlett volt, hogy képesek voltak olyan klón robotokat készíteni, amellyek olyan élethűek voltak, hogy nem lehetett megkülönböztetni a valóditól. Ilyen hasonmásokat gyártottak a nős férfiak feleségeinek a mintájára. Őket dobták le ejtőernyővel meghatározott idönként. A kapunál, mint látogatók jelentkeztek, távozáskor már várták őket, visszavitték, és újra hasznosították őket. Szükség volt a katonák ép elméjére, és a teljes lelki nyugalomra. Így abban a tudatban voltak, hogy a feleségük látogatta meg őket. Az igaziakkal beszélgetve, valós adatokat tápláltak be a robotokba. Ez persze titok volt a nyilvánosság előtt, de mi marad titokban? És ki hiszi el? Aki azt akarja hinni, hogy nemigaz, az ő dolga. De aki kételkedik az mit csinál? 

Az alábbi történetet egy katonától hallottam, ő azt mondta tanuja volt az esetnek, egy katona társával esett meg. A dzsungelbeli támaszpontot éjszaka támadták meg. A támadók úgy bukkantak elő mint a manók a föld alól. Előbb nekieresztettek egy úthengert az elektromos kerítésnek, amely félelmetes szikrázások, sistergések és csattogások közepette átszakította az elektromos védőzárat, és maga alá gyűrte. Ez után, a kisülésektől megfeketedve, füstölögve megállt. A támadók gyorstüzelő fegyverekkel a mellükön, fejükön hátukon nagy furnér lemezekkel ezen a nyíláson hatoltak keresztül. A furnérlemezekből átjárót készítettek, és máris megindult az élő emberfolyam. Az őrtornyokból fénykéve pásztázta a terepet. A reflektorok sugárnyalábja sűrű eső fűggönyön és a növényzet ködös páráján tört át, a monszun esők időszaka volt. A támadók reaktiv kézifegyverekből magnézium tölteteket lőtek ki, és a fényszórók vakító lobbanások után ki aludtak. A védők lángszórókat vetettek be a küzdelembe. Izzó napalm felhők gyulladtak a védelmi vonalak előtt a földön. Az apró sárga alakok ott égtek meg a felhőben. De rengetegen voltak, és a kerítésen vágott résen át egyre özönlöttek. A védők golyószórókat vetettek be. A lövedékek kaszálták a fekete figurákat. Az elesettek helyére mindig újak és újak jöttek. A fedezékbe gránátokat és bombákat dobtak. A támaszpont minden részén dörögtek a robbanások. Betört az épületek összes ablaka. Kigyulladt a garázs, a hat helikopterből csak egy maradt épen. A védők speciális fehérszegélyű lövedékekkel tüzeltek automatáikból, amellyek szinte porrá zúzták az embereket. A hisztérikus bömböléssel teli éjszakába sárga csíkok hasítottak. Úgy látszott a támadás megreked. Néhány percig még tart ez a pusztító tűz, és az ellenség megtörik. De az őserdőböl aknavatők kezdtek tüzet okádni a támaszpontra. A támadók egyre fokozták a nyomást. A benzines bombáktól tüzetfogott a törzskar épülete. Megszakadt  a telefon összeköttetés. Ezzel a külső védelmi gócók elszakadtak egymástól. A támadóknak sikerült megvetni a lábukat a teniszpálya körzetében, és nehézgéppuskákkal támadtak. A védők fel sem tudtak emelkedni az állásaikban, védekezni sem volt esélyük. Később már az összekötő járatokban folyt a harc. A támadók ördöngősen használták rövid kardjukat, ráadásul a sötétben is jobban tájékozódtak. Ekkor az ezredparancsnok harcba küldte a külünleges felderítő osztag katonáit. Álcázóköpenyben, fejükön gázálarcal olyanok voltak,  mint az ördögök, ahogy eltüntek a sötétben.  Alig halhatóan robbantották kábítógázzal töltött gránátjaikat. Egyesével, szinte zajtalanul dolgoztak. Borzasztóan értették a dolgukat. Néhány perc alatt megtisztították az összekötő járatokat, és röviddel rá a teniszpályán is elhalgattak a géppuskák. A harc kimenetele ismét hajszálon függött. A támaszpontot azonban újból robbanások sorozata rázta meg. Harcképtelenekké váltak a gyorstüzelő ágyúkkal felszerelt könnyű harckocsik. Mikor a könyvtár is kigyulladt, olyan világos lett, mint nappal. A lángcsóva vonítva tört az ég felé. Aztán újabb lobbanások következtek. Mindenütt a benzin égő szaga érződött, megsemmisült az üzemanyag raktár. Egy másik robbanási hullám a hangárból seperte ki a műszakiak járműveit. A törzsépület beomlott oldalán papirlapokat fujt ki a szél. Az ezredes kiadta a parancsot a molekuláris dezintegrátor bevetésére. Ám azonnal kiderült hogy megsemmisült az ultrahang generátor. Ez volt a vég kezdete. Füst borított mindent. A homályban sötét árnyalakok nyomultak előre, a felderítőket egyenként kaszabolták le. Az átjárót ekkor már páncélozott jármüvek védték, de a teniszpályán ismét megszólaltak a géppuskák. Az első védelmi vonaltól már csak egy úszó medence választotta el őket. A medence szélén szélén álló két ugrótoronyban géppuskákat állítottak fel. A kezelő személyzet egy villanástól elvakult egy pillanatra, és ez megpecsételte a sorsukat. Újra müködni kezdtek a lángszórók, de a támadóknak sikerült fedezéket találni, de nem elég hamar, így súlyos veszteségeik lettek. A pillanatnyi sikeren felbuzdult az ezredparancsnok, és gáztámadást rendelt el. De a támadók a védők hátába kerültek, és felrobbantottak egy generátort, és az áram szolgáltatás megszünt. Az őserdőböl rakéták süvítettek elő. Az átjárót védő páncélozott jármüveket gránátok és gyujtó bombák tették harcképtelenné. A támadók hatalmas árdata heves rohammal súlyos vezteséget okoztak a védőknak. A védők már semmilyen kapcsolatban nem álltak egymással, elkeseredetten védekeztek, de a sorsuk már eldőlt. Az utolsó ép helikopter a levegőböl lőte a támadókat. De a földröl rakétákkal kezdték lőni, kénytelen volt feljeb emelkedni. A csata eldőlt, már csak néhány védő maradt, de azokat hamar elintézték. Ekkor a helikopter pilótája egy futó nőt pillantott meg, csak egy nő volt a támaszponton, az egyik tiszt felesége. A pilóta lejjeb ereszkedett, és kinyitotta az ajtót, és a nő bemászott a gépbe. Lőtek rájuk, de szerencsére nem találták el őket. Tett egy kört a lángoló támaszpont felett, majd az óceán felé repült, ahol egy csatahajó horgonyzott. Ám a helikopter nem jutott az óceánig. Elfogyott az üzemanyag, és kényszerleszállást hajtot végre. Ott álltak magányosan a mangróve mocsár egy tisztásán, egy megtermett férfi, és egy vékony fiatal nő, aki nemrég szemtanuja volt a férje halálának. Most hisztérikusan sikoltozott, mert csigák és más állatok értek hozzá. Pontosan úgy viselkedett mint egy nagyvárosban élő civilizált nő. A pilóta már régebben hallott arról, hogy robot másolatokat  készítenek, és azokat küldik a fontos helyekre. És a pilótábon most benne volt a gyanú: nem hitte el hogy ebbe a zárt erődbe egy valódi nő jöhessen be. Gyanakvása napról napra nőtt, és erre volt némi alapja is. Megváltozott az asszony magatartása. Olyan könnyedén, és engedékenyen viselkedett, mintha nem is ő volna az, aki néhány napja, a romok közt megbújva végignézte, ahogy bambuszrúdra tűzik a férje fejét. Ugyanakkor a pilótát is különös hangulatok lepték meg, amikor elfeledkezett arról, hogy a nőnek nemrég még volt egy házastársa. Mikor ismét rátört a gyanakvás, kérdésekkel gyötörte az asszonyt, pár perc múlva pedig bocsánatot kért. Egy ízben a dolog odáig fajult, hogy szájonvágta, és érdeklődéssel figyelte, amint a vér vékony patakként lefolyik a nő állán, és a blúzán szétterjed egy rozsdabarna folt. Másnap gyöngéden csókolgatta a nő felduzzadt ajkát, egy órával késöbb azonban arról faggatta, hogy mindig ilyen gyorsan alvad e- a vére? Csak egy tájoló segítségével törtek előre. Amikor a helikoptert elhagyták, összecsomagoltak mindenféle felszerelést, élelmiszert. A hátizsákok napról napra könnyebbek lettek, de a gyötrelmes útnak nem akart vége szakadni. Az asszony jámboran, és megadással tűrte a sértegetéseket, amitől a férfi még bizalmatlanabb lett. Hol rimánkodással, hol tettlegességgel próbálta a pilóta kicsikarni az asszony vallomását. Ki vagy te? Ordított rá. A nő pedig nem értette mit akar tőle. A sírása könnyen csapott át nevetésbe, és ártatlanul nézte a férfit nagy ibolykék szemeivel. Egy éjszaka aztán, mikor körös körül foszforeszkálnak a gombák, mint a ragadozók szemei, a pilóta teljesen eszét vesztette. Meg kell tudnom ki vagy! Ordította, így nem birom tovább! Mond meg ki vagy! De a nő, most sem tudta mit akar tőle. Ekkor a pilóta fojtogatni kezdte, érezte hogy most valami jóvátehetetlent csinál, de nem volt képes fékezni magát. Mikor az asszony már nem élt végképp elvesztette az eszét, és elrohant a dzungelbe. Mikor nagynehezen kiért a partra, a hajóhoz, azonnal korházba szállították, de nem volt többet épelméjű. Álandóan azt kérdezgette, ki vagy? Mond meg ki vagy? De tudat alatt biztosan tudta, igazi nőt őlt meg, ettől vesztette el az eszét.

Vége.