1. Honlap címe   Kisregények

MENÜ

                                 Az indító terem

 

Az atom csapásokra azóta lehet számítani, amióta elkészült az első bomba 1945-ben. Sokáig csak mutogatták, csak ijesztgettek vele, de végül mégegyszer megtörtént. Ez a történet az egyik fél, földalatti irányító termében játszódik le.

Június 9.

Ma reggel történt. Pontosan 8 órakor kezdtem szolgálatomat a hadműveleti teremben. Innen lehetett elindítani az atomrakétákat. 9 órakor sárga fény jelent meg a képernyő felett. Ekkor lépet be X 117, a társam, mert itt csak kódok voltunk. Elfoglalta helyét a másik asztalnál, felkészülve arra, bármi követheti a sárga figyelmeztetést. A hadműveleti terem mostmár akcióra készen állt. Csendben ültünk, és a lámpát figyeltük. 9 óra 12 perckor az ügyeletes, a hangosbeszélőn kiadta a parancsot: Figyelem! Akcióra felkészülni! Ezzel egyidőben a sárga fényt vörös váltotta fel. A hangszóró ismét megszólalt: Megnyomni az A1 gombot! Megnyomtam a gombot, és nyilván X 117 is az övét, mert az A zónát a képernyőn hirtelen vörös pontok lepték el. Ez azt jelentette hogy az egytől öt megatonnáig terjedő robbanótöltetű rakétákat útnak indítottuk, és most hihetetlen sebességgel száguldanak célpontjuk felé. Mivel az A zóna viszonylag közel volt, fél órán belül várhattuk az eredményt. A helyemen ültem, és a képernyőt figyeltem. Nagyobb feszültség volt bennem a szokásosnál, de nem éreztem idegesnek magam. Talán amiatt a kezelés miatt, amiben a múlt héten részesültem. Talán a katonai akció - először tehettem meg azt, ami miatt ide le kellett jönnöm - megkönnyebbülésként hatot rám. Átpillantottam a termen keresztül X 117 re, s úgy láttam nagyon kivan borulva. Bár a teremben kellemes hőmérséklet uralkodott, arca erősen izzadt, mintha nem is egy gombot nyomott volna meg, hanem magukat a rakétákat kellett volna eltolnia. Aztán visszafordultam, és megint a képernyőt bámultam, és azon tűnődtem, vajon az egészből nem lesz - e több, mint kissebb bombák cseréje, egy kis területre korlátozva a pusztítást, vagy pedig a művelet totális háborút eredményez - e. 9 óra 32 perckor az első rakéta be csapódott az ellenséges területen, és az egyyik vörös pont jóval nagyobb körré változott. Szinte rögtön itt is ott is hasonló vörös foltok gyulladtak ki az A zónában. Láttam hogyan nő a pusztítás szintere. Azonban néhány vörös pont eltűnt, különösen azok amellyek mélyebben voltak az A zónában. Az ellenség elhárítása működött. 9 óra 55 perckor a hangszóró ismét megszólalt: Figyelem! Nyomják meg az A 2 gombot! És közvetlenül utánna: Nyomják meg az A 3 gombot! Gyorsan engedelmeskedtem, ugyanígy tett X 117 is, és az a A zóna máris kék és arany színű pontal lett tele. Esztétikai szempontból a látvány egészen kellemes volt. Vörös körök, kék és arany pontok, némelyik a vörös körökben, némelyik azokon kívűl. De ezek a szinek egyenlőre csak az A zónában jelentek meg. A többi zóna fehér maradt, mint egy kontinens, amely arra vár, hogy egy felfedező feltérképezze. Azon töprengtem, mi fog következni? 10 óra 10 perckor érkezett meg a következő parancs a hangosbeszélőn keresztül: Nyomják meg a B 1, B 2, B 3, C 1, gombokat! Lenyomtuk a gombokat. Mostmár az egész térképet el lepték a három színben pompázó pontok. Öt perc múlva a kék és arany foltok az A zónában kezdtek kör alakúvá válni. A kékek különösen nagyok voltak, ezek jelezték azoknak a sok megatonnás bombáknak a robbanás, és a hő általi pusztítását, amellyek már a levegőben felrobbantak, hogy nagyon nagy veszteségeket okozzanak. Több száztól több ezer négyzetkilóméterig terjedő területek objektumait és lakosságát semmisítették meg. A képernyőn világosan látható volt, hogy ez a bombázás sokkal hatékonyabb volt mint az előző. Lehet hogy az ellenség elhárító rendszere nem műküdött jól, vagy pedig a mi rakétáink voltak ellátva olyan szerkezettel, ami miatt nem érzékelték őket. Akármi volt is a magyarázat, a kék és arany színű körök lassan felfalták a zónát, a vörös körök szinte jelentéktelenek lettek. Nagyon kevés maradt olyan, amellyet nem vett körül arany vagy kék kör. A kék szín állandóan terjedőben volt, benne kisseb arany és vörös foltokkal, amellyek úgy virítottak, mint a csillagok az éjszakai égbolton. 10 óra 40 perckor a B zóna apró pontjai kezdtek körökké szétterjedni. Most a folyamat másféle volt,mert a vörös, kék és arany körök egyidejűleg jelentek meg, és mintha egymással versenyeztek volna, melyik szín falja fel előbb a terepet. A  színes   

" honfoglalás " szinte ellenállás nélkül jutott el a B zóna szivéig. Nyilvánvalóan több akadály nem hárult rakétáink elé. A térkép " terra íncognitája " gyorsan elszíneződött. Úgy látszott a végső kép nagyon hasonlít majd az A zóna képéhez, csak itt még több kék szín borítja el a területet, kissebb arany és vörös foltokkal tarkítva. 10 óra 50 perckor ketdtek átterjedni a foltok a C zónába. Ez alkalommal csak vörös foltok voltak, úgy hogy az egész folyamatot világosabban lehetett látni. De úgy látszik valami baj lehetett, mert rengeteg folt eltünt, jelezve, hogy a rakéták nem értek célt. Talán amiatt, hogy ez a terület volt a legmesszebb. 11 óra-kor újjabb parancsot kaptunk, ezúttal más hangtól: Nyomják meg a C 2, és C 3 gombokat! És ismét vártunk. Már csak három gomb maradt, amit még nem nyomtunk meg. Ez a legveszélyesebb bombák telepeit indította. Radióaktivitásuk nemcsak a közeli jövőben teszi lakhatatlanná azokat a területeket, amellyekre becsapódnak, hanem sok - sok évre, talán tíz nemzedék számára is.  Mindig is kételkedtünk abban, egyáltalán felhasználják - e valaha is ezeket a bombákat, mert minden valószínűség szerint hatásuk nem csak a közvetlenül elért területre korlátozódik, hanem átterjed a szomszédos országokra is. És a semleges országok elpusztításának nincs semmi értelme. De még ennél is lényegesebb, hogy ezek a bombák a saját országunkat, és életünket is veszélyeztetik. Egy ország sem akarhat öngyilkos háborút! Vagy talán mégis?

Ezt kérdeztem magamtól, de a gondolat hamar elszállt, mert a hangszóró megszólalt ismét: Figyelem! Nyomják meg az A 4, B 4, C 4 gombokat! Ránéztem az órára, negyedtizenkettő volt, és lenyomtam a három gombot. Aztán ránéztem a térképre, és nem értettem, miért nem jönnek a fekete jelek? Ujból meg nyomtam a gombokat. Semmi sem történt. Aztán a hangszóró, szó szerint űvölteni kezdett, X 117! Nyomja meg a gombokat! Ránéztem X 117 re. A széken ült, és a gombokat bámulta, karjai bénán lógtak a teste mellett. Nem moccant, csak beszélt, halkan alig hallhatóan. Nem! Mindent, csak ezeket nem! Ne, a 4 es gombokat ne! Nem őlhetem meg az anyámat! Nem! Ezeket nem! A hadműveleti terem ajtaja kivágódott, és két férfi kivonszolta X 117 - et. Ő, csak azt ordította,  a négyes gombokat ne! Nem volt időm eltűnődni azon mi is történt,

mert X 107 lépet a szobába, és leült X 117 helyére. Aztán X 103 jött be, és megállt mögöttem. Nyilván azért hogy leváltson, ha szükséges. A hangszóró ismét megszólalt: Nyomják meg az A 4-B 4-C 4 gombokat! Mostmár zökkenőmentesen ment a dolog. Ma, Június 9 -én 11 óra21 perckor véget ért a szolgálatom. Az igazsághoz tartozik, hogy életem munkájával is készen voltam. Elvégeztem a feladatomat. Funkciómat be töltöttem. A hangszóró megszólalt, önök szabadok uraim! A szállásukra mehetnek, vagy ha tetszik, itt is maradhatnak, és meg figyelhetik mi történik. X 107 és X 137 ott is maradt, hogy lássa mi történik ez után. Én vissza mentem a szobámba, és lefeküdtem. 

Június 10. 

Így hát a háborúnak vége. Tegnap kezdődőtt 9 óra 12 perckor, már a mi támadó akciónkat illetőleg, és véget ért, amikor utolsó rakétáink felrobbantak az ellenséges területen, 12 óra 10 perckor. Az egész háború két óra ötvennyolc percig tartott. Ez volt a történelem legrövidebb háborúja. És a leg pusztítóbb is. Éppen ezért nagyon könnyű meg írni a történetét: Nincsenek bonyolult és hosszadalmas hadjáratok, nincsenek észben tartandó csaták, az egész földgolyó egyetlen csatatér volt. Ezt a háborút , az ember történelmében a legnagyobbat, néhány szóval így tudnám összefoglalni: Tegnap nem egészen három óra alatt, az élet a földön megszünt. Pár óvóhelyen még van élet, a készletek ki merüléséig, utánna vége. De talán jobb,  ha történész szemmel nézem az egészet, és le írok néhány részletet, hogyan is történt. Ezeket a részleteket a hangszórón jelentették be, kora reggel. Tegnap 9 óra 7 perckor tizenkét hidrogén bomba esett le hazánk egyik távoli vidékén. Közülük tíz ritkán lakott területen robbant fel, de kettő sűrűn lakott nagy központokban. A támadás hirtelen jött, és mire a parancsnokság felderítette a rakétákat, azok már be is csapódtak a célpontokba. Ezeknek a rakétáknak az elfogása nem volt lehetséges, mert az elhárító rendszer nem volt be kapcsolva! Évekig béke volt és barátság! Senki nem gondolt támadásra. De a rakéták érkezése a legnagyobb figyelmeztetés volt. Az értelmetlen támadásra válaszolni kellett. Így az a A jelű rakéták kilővésére adtak parancsot. Nem akartak totális háborút indítani. Az A 1 es gomb lenyomásával kétezer rakéta indult útnak, 1 - 5 megatonna köztti robbanótöltettel. Ezeket kifejezetten katonai, és ipari létesítményekre irányítottuk, a leg közelebbi ellenséges zónában. Ugyanakkor, arra az esetre, ha az ellenség válaszcsapást indítana, leadták a vészjelzést az egész országban, és az emberek sietve a föld alá húzódtak. Ez meglehetősen rendezett körülmények közt ment végbe, csak egy helyen voltak zavarok. Az óvóhelyek túlzsúfoltak lettek, és a helyekért folytatott küzdelemben sok nő, gyerek és öreg vesztette életét. Ezek a szörnyű jelenetek addig folytatódtak, amíg a következő rakéták meg nem érkeztek. Mindezt a rádióban az önfeláldozó riporterek közvetítették, akik mikrofonnal a kezükben haltak meg. 9 óra 15 perckor, három percel az első hadműveletünk után, vezetőink rádió üzenetet kaptak az ellenségtől, amely közölte hogy a tizenkét rakéta véletlenül indúlt el, és kérték ne legyen válasz, csak technikai hiba volt. A vezetés azt válaszolta, korábban kellett volna jelezni, a válasz csapás már elindúlt. A többi már ismert. Az utolsó bombáink 12 óra 48 perckor robbantak fel. Az ellenségé 11 óra48 perckor csapódott be. Feltehetöleg megsemmisültek a kilövő állások, vagy elfogytak a rakéták. De ez már mindegy volt. A világnak igy is- úgy is vége lett. De felesleges mondanom, mi győztünk!

Vége. 

 

Asztali nézet